Öregfiúk: Győztes HÉTfő!
2026. ápr. 21. 06:39
A héten a 2. fordulóval folytatódott a BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoportjának alsóházi rájátszása, öregfiúk csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a Merkapt SE együttese volt.
A mérkőzés első helyzete mieink előtt adódott: rögtön az 1. percben egy bepassz után Fülöp veszélyeztetett, de lövése elkerülte a kaput. Ezután is főképp mieink támadtak, a hazaiak első helyzetére egészen a 16. percig kellett várni, akkor egy bepasszt követően próbálkoztak a piros mezesek, de lövésük elszállt a kapunk felett. Szinte végigtámadtuk az első játékrészt, de vagy nem találtunk kaput, vagy Vilics tette a dolgát. Az első félidő hajrájában végül mégis megtört a jég: remek indítás után Dienes góljával sikerült megszereznünk a vezetést, 0-1! Ezzel az eredménnyel mentek szünetre a csapatok.
A második játékrész első helyzetei is mieink előtt adódtak, de lövéseink folyamatosan elkerülték a kaput. Az 59. percben aztán sikerült megdupláznunk előnyünket: egy kavarodás után Köő volt eredményes, 0-2! Ezt követően megint jött egy pár kihagyott helyzet, majd a 70. percben folytattuk a gólgyártást: egy remek akció végén Fülöp talált be, 0-3! 2 percre rá jött a negyedik Tesi-gól: kavarodást követően Vicsápi is feliratkozott a góllövők közé, 0-4! Eltelt újabb 2 perc, jött az újabb újpalotai gól: Lajos szöglete érintés nélkül kötött ki a Merkapt hálójában, 0-5! Végezetül pedig a 76. és a 77. percben is sikerült betalálnunk: előbb egy beadás után Köő duplázott, majd Fülöp távoli lövése talált utat a Merkapt hálójába, így 0-7-es Tesi-sikerrel zárult a találkozó.
Vélemény: Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk! Jó volt látni, hogy mennyire jól kezeltük a szokatlanul korai kezdést és a füves pályát, tegnap mindenki odatette magát!
Azért, ha ki kéne emelnem egy fordulópontot, akkor azt kell mondanom, hogy nem lehet véletlen, hogy pont Láving becserélése után indult be a henger :))
Viccet félretéve tényleg gratulálok mindenkinek, ez férfimunka volt! Csak így tovább, szép volt, urak!
A Merkapt SE együttesének sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére!
BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoport
Rájátszás Alsóház
2. forduló
Merkapt SE - Testvériség-Újpalota SE 0-7 (0-1)
2026. 04. 20.
17:00
Merkapt Maraton Sportközpont
Játékvezető: Horváth Balázs, Asszisztensek: Istvánfi Mercédesz Éva, Kelemen István
Merkapt SE: Vilics, Dérer, Polyák, Szabó, Balázs, Baranyai, Tajti, Fogarassy (Seres 41'), Dr. Nagy, Molnár, Budai
Testvériség-Újpalota SE: Fazekas, Németh, Pusztai, Dienes (Lajos 41'), Emre, Vicsápi, Fülöp, Nagy (Köő 41'), Takács, Vankó (Miháldi 41'), Tyichi (Láving 55')
Vezetőedző: Illés Zoltán
Gólszerzők: Dienes (40'), Köő (59', 76'), Fülöp (70', 77'), Vicsápi (72'), Lajos (74')
A forduló másik megrendezett mérkőzésén a Margitszigeti FC 0-10-es győzelmet aratott a Maximo SE otthonában, a Szent István SE - MAC találkozó nem került megrendezésre.
A Merkapt SE együttese ezzel a vereséggel maradt az 5. helyen, míg mieink ezzel a győzelemmel továbbra is vezetik az alsóházat.
Öregfiúk csapatunk legközelebb jövőhét hétfőn lép pályára: a BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoport alsóházi rájátszásának 3. fordulójában a jelenlegi 4. helyezett MAC együttesét fogadjuk, a találkozó 19:45-kor veszi majd kezdetét a Szántóföld utcai Sporttelepen.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!