Felnőtt II.: Nagyarányú vereség a listavezető ellen
2026. szept. 21. 05:35
Hétvégén a 6. fordulóval folytatódott a BLSZ II. osztály idei kiírása, felnőtt II. csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a III. Ker. TVE II. együttese volt.
Aktívan kezdtük a mérkőzést: Vu Quang Minh révén az 5. és a 7. percben is voltak helyzeteink, de előbb menteni tudtak a vendégek, majd játékosunk lövése nem talált kaput. Közben a vendégek is próbálkoztak, de vagy Nagy volt résen, vagy nem találtak kaput. A 14. percben nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy előnybe kerüljünk, de szöglet utáni fejesünk a felsőlécről pattant ki! A 26. percben óriásit hibáztunk: hátul eladott labdánkra azonnal lecsapott Horváth és Nagy hálójába gurította azt, 0-1. 8 perccel később közel jártunk az egyenlítéshez, de lapos lövésünket hárítani tudta a vendégek hálóőre. A 38. minutumban megduplázta előnyét a Kerület: Orosz távoli lövése kötött ki kapunkban, 0-2. Az első félidő lefújása előtt harmadszor is betalált a listavezető: Horváth duplázott egy bepasszt követően, 0-3. Ezzel az eredménnyel mentek szünetre a csapatok.
A második játékrész első helyzete a vendégek előtt adódott: a 48. percben a jobb szélről veszélyeztettek, de a félidőben beálló Lipovetz hárítani tudott. A 62. minutumban Boda lőtte el távolról a labdát, de lövése elkerülte a kaput. Boda helyzetét követően két lehetősége is volt a Kerületnek, hogy tovább növelje előnyét, de előbb Lipovetz védett nagyot, majd csak az oldalhálót találták el. Ezután jódarabig nem történt semmi érdemleges, aztán szinte a semmiből a 85. percben sikerült szépítenünk: szép összjáték végén a csereként beálló Balog kozmetikázott az eredményen, 1-3! 1 perccel később Huszár faraghatott volna tovább hátrányunkból, de távoli lövése elszállt a kapu mellett. A 87. percben minden kérdést eldöntött a Kerület: egy védelmi megingásunkat követően Baranyai a félpálya környékéről ívelte rá a labdát, ami sajnos Lipovetz hálójában kötött ki, 1-4. Habár a hajrában még volt két sanszunk, egyikből sem sikerült gólt szereznünk, így 1-4-es Kerület-sikerrel zárult a találkozó.
Vélemény: Sajnos tegnap a Kerület megmutatta, hogy miért állnak úgy a bajnokságban, ahogy. Szinte minden hibánkat kegyetlenül kihasználták, de ez egy élcsapattól sajnos várható is volt. Bízom benne, hogy a nagy pofon ellenére nem veszítjük el a motivációnkat, mert amit az elmúlt hetekben mutattunk az jól nézett ki! Úgyhogy fel a fejjel srácok, kezdjük el újra gyűjtögetni a pontokat!
A III. Ker. TVE II. együttesének gratulálunk a győzelemhez és sok sikert kívánunk nekik a szezonra, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt és hogy segítettek a rendezésben!
BLSZ II. osztály
6. forduló
Testvériség-Újpalota SE II. - III. Ker. TVE II. 1-4 (0-3)
2026. 09. 20.
14:15
Testvériség-Újpalota SE Sporttelep
Játékvezető: Tóth Csaba, Asszisztensek: Krinszki Mátyás, Lantos Tamás
Testvériség-Újpalota SE II.: Nagy (Lipovetz 46'), Simkó (Lakatos 70'), Vu Quang Minh, Török, Siklódi, Magyar, Vida (Balogh 46'), Keserű (Peitler 58'), Márkes (Balog 58'), Huszár, Boda
További cserék: Deli
Vezetőedző: Törőcsik András
III. Ker. TVE II.: Margaritidis, Szabó (Berey 72'), Bálint, Farkasházy, Gyenes, Orosz, Horváth, Vancsura (Szuhorukov 60'), Vései, Kónyi, Baranyai
További cserék: Papp, Kovács
Vezetőedző: Mónos Tamás
Gólszerzők: Balog (85'), ill. Horváth (26', 45'), Orosz (38'), Baranyai (87')
További eredmények:
Nagytétényi Kohász - Ludovika SE 1-1
Pestszentimrei SK - Szent István SE-OTP Bank 3-2
Unione FC II. - Airnergy FC 3-0
II. Kerület UFC II. - Rákosmente FC 0-3
Griff and Bulls SE - Kelen SC II. 2-8
Nimród SE - Soroksár SC II. 3-4
TFSE-TENT Team II. - Budatétény SE 2-3
Mieink ezzel a vereséggel visszacsúsztak a 13. helyre, míg a III. Ker. TVE II. együttese ezzel a győzelemmel továbbra is vezeti a bajnokságot.
Felnőtt II. csapatunk legközelebb szombaton lép pályára: a BLSZ II. osztály 7. fordulójában a jelenlegi 4. helyezett Rákosmente FC együtteséhez látogatunk, a találkozó 16 órakor veszi majd kezdetét az RKSK Újlak utcai Sporttelepén.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!