Öregfiúk: Magabiztos győzelem a Szent István SE ellen!
2026. ápr. 15. 05:55
A héten az 1. fordulóval megkezdődött a BLSZ Öregfiúk III. osztály alsóházának rájátszása, öregfiúk csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a Szent István SE együttese volt.
A mérkőzés első helyzete mieink előtt adódott: a 6. percben Vass veszélyeztetett a jobb szélről, de Csik nagyot védett. Mieink ezután folyamatosan próbálkoztak, de a legtöbb esetben nem találtunk kaput. A 23. percben aztán megtört a jég: Vicsápi lőtte el a bal szélről a labdát, Csik ezt nem védhette, 0-1! A 26. percben akár meg is duplázhattuk volna előnyünket, de beadás utáni fejesünk mellé szállt. A 29. percben aztán szinte a semmiből egyenlített a SZISE: egy indítás után Tóth Attila egalizált, 1-1. A zöld-fehérek öröme azonban nem tartott sokáig: a 32. percben ugyanis egy szólót követően Vass szerezte meg számunkra a vezetést, 1-2! Habár az első félidő utolsó perceiben még voltak helyzeteink, azok nem találtak kaput, így 1-2-es Tesi-előnnyel mentek szünetre a csapatok.
Álomszerűen kezdtük a második játékrészt: a második félidő 1. percében Vicsápi duplázott, 1-3! 3 percre rá tovább növeltük előnyünket: bepassz után Emre volt eredményes, 1-4! Ezt követően eléggé felpörögtek az események, hiszen a 49. percben Köő szerezte meg mieink ötödik gólját, majd az 58. percben Láving lőtte be a hatodikat, 1-6! Hatodik találatunk után is folyamatosan támadtunk, de Csik folyamatosan tette a dolgát, emiatt úgy nézett ki már nem fog változni az állás. Mieink azonban erre rácáfoltak rendesen, ugyanis az utolsó 5 percben még lőttünk 2 gólt: előbb a 76. percben Takács talált be egy bepasszt követően, majd a 79. percben Vicsápi egy kapufás góllal állította be az 1-8-as végeredményt.
Vélemény: Habár az első félidő szorosabb volt, a második félidőben sokkal jobban működtek a támadásaink, megérdemelten nyertünk még ilyen nagy arányban is. Szép volt, urak!
A Szent István SE együttesének sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt!
BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoport
Rájátszás Alsóház
1. forduló
Szent István SE - Testvériség-Újpalota SE 1-8 (1-2)
2026. 04. 14.
19:45
Szántóföld utcai Sporttelep
Játékvezető: Tóthpál Milán, Asszisztensek: Molnár Ádám, Tilki-Nagy Titusz
Szent István SE: Csik, Matiszcsák, Benedek, Herceg (Tóth P. 29'), Simányi, Weiczner, Bognár, Tóth A. (Makrányi 41'), Gallai, Brüll, Máté (Burkus 41')
Testvériség-Újpalota SE: Fazekas, Miháldi (Láving 41'), Vankó, Vicsápi, Köő, Emre, Nagy, Németh (Naisz 50'), Ziegenhain, Vass, Takács
Gólszerzők: Tóth A. (29'), ill. Vicsápi (23', 41', 79'), Vass (32'), Emre (44'), Köő (49'), Láving (58'), Takács (76')
A forduló másik megrendezett mérkőzésén a MAC 2-2-es döntetlent játszott a Previfitt SE együttesével, a Merkapt SE - Margitszigeti FC találkozó nem került megrendezésre.
A Szent István SE együttese ezzel a vereséggel továbbra is az utolsó helyen áll az alsóházban, míg mieink ezzel a győzelemmel továbbra is vezetik az alsóházat.
Öregfiúk csapatunk legközelebb jövőhét hétfőn lép pályára: a BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoport alsóházának rájátszásának 2. fordulójában a jelenlegi 5. helyezett Merkapt SE együtteséhez látogatunk, a találkozó 17 órakor veszi majd kezdetét a Merkapt Maraton Sportközpontban.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!