Felnőtt II.: Nagyon fontos győzelem az MLTC otthonában!
2026. ápr. 2. 05:48
A héten a 23. fordulóval folytatódott a BLSZ II. osztály 2025/26-os kiírása, felnőtt II. csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk az MLTC együttese volt.
A mérkőzés első helyzete a hazaiak előtt adódott: a 3. percben egy beadás után veszélyeztettek, de lövésük fölé szállt. Mieink első helyzetére a 9. percig kellett várni, akkor a bal szélről próbálkoztunk, de Pap védeni tudott. Ezután volt egy-egy kihagyott helyzet mindkét oldalon, majd a 27. percben sikerült megszereznünk a vezetést: egy remek bepassz után Papp volt eredményes, 0-1! Az első félidő hátralévő perceiben inkább a hazaiaknak voltak lehetőségei, de lövéseik nem találtak kaput, így 0-1-es Tesi-előnnyel mentek szünetre a csapatok.
A második játékrész első helyzete mieink előtt adódott: az 51. percben egy szögletet követően veszélyeztettünk, de lövésünk elkerülte a kaput. 1 percre rá egy bepassz után nagyon közel állt az egyenlítéshez a házigazda, lövésük épphogy elszállt a kapunk fölött. A 65. percben büntetőhöz jutottunk: a büntetőt a csereként beálló Hanák végezte el és gólra is váltotta azt, 0-2! A mátyásföldiek azonban két gólos hátrányban sem adták fel, igyekezetük eredménye pedig egy szépítőgól lett: a 75. percben egy felsőlécről kipattanó labdát a csereként beálló Nagy vágott Román hálójába, 1-2. Az utolsó 5 percben nagyon sokat támadtak a fehér mezesek, de vagy Román volt résen, vagy nem találtak kaput, így a találkozó 1-2-es Tesi-sikerrel zárult.
Vélemény: Nagyon kellett ez a győzelem! Ahogy arra számítani lehetett, egyáltalán nem volt könnyű meccs, a vége kifejezetten kiélezettre sikeredett, de a lényeg, hogy jó játékkal haza tudtuk hozni a 3 pontot. Szép volt, fiúk!
Sajnos szomorú hírekkel is szolgálnom kell, hiszen tegnap sérülés miatt kellett lecserélni Huszár Szabolcsot és Gera Olivért is, mindkettőjüknek mihamarabbi gyógyulást kívánok!
Az MLTC együttesének sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt!
Báthory Györgynek és Gyűrű Lajosnak köszönöm a segítséget oda- és hazajutás ügyben!
BLSZ II. osztály
23. forduló
MLTC - Testvériség-Újpalota SE II. 1-2 (0-1)
2026. 04. 01.
19:00
MLTC Sporttelep
Játékvezető: Alafi Beatrix, Asszisztensek: Tóth Csaba, Molnár Ádám
MLTC: Pap, Horváth, Szépe (Nagy 60'), Kecskés, Zubonyai, Hurubás, Csizmeg, Oláh P. (Oláh T. 85'), Cséfai (Patyi 85'), Nemes (Szűcs 60'), Villár (Vilezsál 70')
További cserék: Agafonov
Vezetőedző: Víg László
Testvériség-Újpalota SE II.: Román, Gera (Óvári 30'), Papp, Bátory, Huszár Sz. (Czakó 21'), Pusztai (Hanák 61'), Nyilas, Tamás, Balog, Török, Daniel
További cserék: Czidor
Vezetőedző: Gyűrű Lajos
Gólszerzők: Nagy (75'), ill. Papp (27'), Hanák (65')
Sárga lap: Nemes (42'), Kecskés (59'), ill. Balog (16'), Bátory (72')
Piros lap:
A forduló további párosításai:
Baráti Bőrlabda FC - Mészöly Focisuli
Soroksár SC II. - Airnergy FC
Kelen SC II. - Nimród SE
II. Kerület UFC - TFSE II.-TENT Budapest
Szent István SE - Unione FC II.
Pestszentimrei SK - Budatétény SE
Rákosmente FC - Budai FC
Az MLTC együttese ezzel a vereséggel visszacsúszott a 12. helyre, míg mieink ezzel a győzelemmel a 11. helyre ugrottak.
Felnőtt II. csapatunk legközelebb jövőhét szombaton lép pályára: a BLSZ II. osztály 24. fordulójában a jelenlegi 2. helyezett II. Kerület UFC együttesét fogadjuk, a találkozó 14:30-kor veszi majd kezdetét a Vasgolyó utcai Sporttelepen.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!