Öregfiúk: Gólgazdag meccsen tartottuk itthon a 3 pontot!
2025. nov. 18. 06:50
A héten a 11. fordulóval folytatódott a BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoportja, öregfiúk csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a Szent István SE együttese volt.
A mérkőzés első helyzete mieink előtt adódott: a 8. percben a bal szélről veszélyeztettünk, de Burkus védeni tudott. A 16. percben sikerült megszereznünk a vezetést: Köő bal szélről ellőtt labdájával 1-0! Következő helyzetünkből jött is a második Tesi-gól: beadás után Köő duplázott, 2-0! 10 perc elteltével jött a harmadik is: Lajos lapos lövésével már 3-0 volt az állás! 1 perccel harmadik gólunk után szépíteni tudtak a vendégek: Szabó lapos lövésével 3-1. A szünetre azonban mégis 3 gólos előnnyel vonultunk, hiszen az első félidő utolsó percében egy hátul eladott labda után Láving talált be, 4-1!
A második játékrész első 10 percében volt egy-egy kihagyott helyzet mindkét fél részéről, majd az 53. percben tovább növeltük előnyünket: indítás után Fülöp volt eredményes, 5-1! 4 percre rá újabb indítást követően Tyichi is betalált, 6-1! A 65. percben kozmetikázni tudtak a vendégek: indítás után Matiszcsák talált be, 6-2. Csupán 2 percig volt ez az állás: ugyanis a 67. percben egy labdaszerzést követően Köő triplázott, 7-2! A végén aztán feltettük a pontot az i-re: a 79. percben Köő szerezte meg maga negyedik, csapata nyolcadik gólját, 8-2! Ezzel az eredménnyel zárult a találkozó.
Vélemény: Érződött a mérkőzésen, hogy komolyabb tétje egyik csapat számára sem volt. Ettől függetlenül a jobbik csapat nyert, örülök, hogy győzelemmel tudtuk zárni az őszi szezont. Szép volt, urak!
A Szent István SE együttesének sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt!
BLSZ Öregfiúk III. osztály 1. csoport
11. forduló
Testvériség-Újpalota SE - Szent István SE 8-2 (4-1)
2025. 11. 17.
19:45
Szántóföld utcai Sporttelep
Játékvezető: Grünvald Gábor, Asszisztensek: Baltás Benedek, Sárosi Botond
Testvériség-Újpalota SE: Fazekas, Miháldi, Pusztai, Köő, Fülöp, Naisz, Besenyei, Láving (Illés 55'), Lajos, Benyhe, Tyichi
Szent István SE: Burkus, Tóth (Máté 50'), Kotró, Simányi, Benedek, Székely, Szabó, Gyurán, Weiczner, Matiszcsák, Brüll
További cserék: Makrányi
Gólszerzők: Köő (15', 26', 67', 79'), Lajos (36'), Láving (40'), Fülöp (53'), Tyichi (57'), ill. Szabó (37'), Matiszcsák (65')
A forduló többi eredménye:
Merkapt SE - MAC 2-6
Solymári SC - Previfitt SE 1-2
Margitszigeti FC - Külker SC 0-8
CSMTE - Hangos SE 0-3
A Maximo SE - RAFC találkozó félbeszakadt, míg a Ludovika SE - Inter 04 FC találkozó ma este kerül megrendezésre.
Mieink ezzel a győzelemmel a 9. helyen zárták az őszi szezont, míg a Szent István SE együttese ezzel a vereséggel a tabella utolsó helyén zárt.
Öregfiúk csapatunk legközelebb jövőre lép pályára, amint tudok konkrétabb információkat, természetesen közölni fogom.
Köszönöm az idei évet öregfiúk csapatunknak, jövőre találkozunk!
Hajrá, Tesi!