Felnőtt I.: Mesternégyessel hoztuk haza a 3 pontot a Nagytétényi Kohász otthonából!
2025. nov. 16. 05:52
Hétvégén a 14. fordulóval folytatódott a BLSZ I. osztály 2025/26-os kiírása, felnőtt I. csapatunk a tegnapi játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a Nagytétényi Kohász együttese volt.
A mérkőzés első helyzete a hazaiak előtt adódott: a 3. percben egy eladott labda után próbálkoztak, lövésük azonban elkerülte kapunkat. Mieink első helyzetére a 11. percben került sor, akkor egy bepassz után lövésünk épphogy elkerülte a hazaiak kapuját, majd még ugyanebben a minitumban egy ugyanilyen szituációt követően megszereztük a vezetést: gólszerzőnk Dudás volt, 0-1! A 20. percben bepassz után közel járt az egyenlítéshez a Nagytétény, de Zubány védeni tudott. A 45. percben aztán sikerült megdupláznunk előnyünket: indítás után Dudás duplázott, 0-2! Ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
A második játékrész első lehetősége a hazaiak előtt adódott: az 50. percben szabadrúgásból veszélyeztettek, Zubány azonban résen volt. A 63. percben még volt egy kihagyott helyzete a piros-fehér mezeseknek, 1 percre rá viszont tovább tudtuk növelni előnyünket: hátul eladott labda és egy remek indítás után Dudás triplázott, 0-3! Sajnos harmadik gólunkra hamar tudott reagálni a Nagytétény: beadás után Csabai szépített, 1-3. 10 percre rá aztán ismét 3 gólosra növeltük előnyünket: remek összjátékot követően Dudás szerezte meg negyedik gólját is, 1-4! Sajnos azonban akár a harmadik gólra, negyedik gólunkra is gyorsan tudtak reagálni a hazaiak: egy újabb beadást követően Kókai kozmetikázott az eredményen, 2-4. Bár az utolsó 5 percben még voltak lehetőségeink gólt szerezni, vagy Zábráczki volt résen, vagy a felsőlécet találtuk el, így több gólt már nem láthatott a kilátogató publikum, 2-4-es Tesi-sikerrel zárult a találkozó.
Vélemény: Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Mieink az 1. perctől kezdve végig azon voltak, hogy gólt szerezzenek, éreztük, hogy mennyire kell most ez a győzelem. Nyilvánvalóan tegnap sem játszottunk tökéletesen, de a lényeg a nagyon fontos begyűjtött 3 pont, nagyon kellett ez most. Dudás Elődnek külön gratulálok a mesternégyeshez!
Szép volt, fiúk!
A mérkőzést követően a csapat behívott engem az öltözőbe, hogy felköszöntsenek születésnapom alkalmából és hogy szerepeljek a győztes csapatfotón, ezúton is köszönöm a gesztust a csapatnak, eléggé meghatódtam:)
A Nagytétényi Kohász együttesének sok sikert kívánunk a szezonra, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt!
A Boda-családnak köszönöm a meccs utáni fuvart!
BLSZ I. osztály
14. forduló
Nagytétényi Kohász - Testvériség-Újpalota SE 2-4 (0-2)
2025. 11. 15.
16:00
Nagytétényi SE Sporttelep
Játékvezető: Kovács Péter, Asszisztensek: Baranyai Dávid Mihály, Gyarmati Kristóf
Nagytétényi Kohász: Zábráczki, Bakó, Kókai, Polgár (Rutterschmid 46'), Eczet (Gulyás 60'), Bagyinszki (Csabai 46'), Horváth (Marczi 76'), Szücs, Rácz, Lipők, Kelemen (Farkas 76')
További cserék: Mészáros, Róza
Vezetőedző: Gamal Richárd
Testvériség-Újpalota SE: Zubány, Járja, Veress, Krajsovszky, Árvai (Tóth 90'), Tamás (Pincés 90'), Németh, Dudás (Endrédi 79'), Ambrózi (Borsos 79'), Móga (Huszár 67'), Boda
További cserék: Román, Gera
Vezetőedző: Törőcsik András
Gólszerzők: Csabai (68'), Kókai (81'), ill. Dudás (11', 45', 64', 78')
Sárga lap: Bakó (67'), Rutterschmid (83'), ill. Tamás (28'), Boda (92')
Piros lap:
A forduló többi eredménye:
Kelen SC - TFSE-TENT Budapest 0-1
Unione FC - Ludovika SE 3-0
43. Sz. Építők SK - Flotta 2001 SE 0-1
Csepel UFC - Fővárosi Vízművek SK 3-4
Szabadkikötő Sport Kft. - REAC 3-3
XV. Kerületi Issimo SE - 1908 SZAC Budapest 0-3
Budafoki MTE II. - Ikarus BSE 2-2
A Nagytétényi Kohász együttese ezzel a vereséggel visszacsúszott a 15. helyre, míg mieink ezzel a győzelemmel felugrottak a tabella 9. helyére.
Felnőtt I. csapatunk legközelebb jövőhét szombaton lép pályára: a BLSZ I. osztály 2025/26-os kiírásának 15. fordulójában a jelenlegi listavezetőt, azaz a Budafoki MTE II. együttesét fogadjuk, a találkozó 14:30-kor veszi majd kezdetét a Vasgolyó utcai Sporttelepen.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!