Felnőtt II.: Gólnélküli döntetlen a Rákosmente ellen
2025. okt. 19. 07:09
Hétvégén a 10. fordulóval folytatódott a BLSZ II. osztály 2025/26-os kiírása, felnőtt II. csapatunk a pénteki játéknapon lépett pályára, ellenfelünk a Rákosmente FC együttese volt.
A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott: a 10. percben veszélyeztettek, de lövésük nem talált kaput. Mieink első helyzete a 11. percben történt, akkor távolról próbálkoztunk, de lövésünk mellészállt. Ezután főleg mieink támadtak, de Nyirati és a vendégek védelme folyamatosan tették a dolgukat. Az első félidő utolsó 5 percében az RKSK támadott többet, de egy lövésük sem talált kaput, így 0-0-ás eredménnyel mentek szünetre a csapatok.
A második játékrész első helyzete a vendégek előtt adódott: a 49. percben távolról veszélyeztettek, de a labda elszállt a kapu felett. Az 53. percben a jobb szélről próbálkoztunk veszélyesen, lövésünk épphogy elment a kapu mellett. A 61. percben büntetőt végezhetett el az RKSK: büntetőjüket azonban Urbán hárítani tudta, így maradt a 0-0! A kihagyott büntető nem törte meg a vendégek lendületét, szinte megállás nélkül támadtak az utolsó 20 percben, de Urbán bravúrt bravúrra halmozott. Az utolsó percekben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, a 95. percben viszont emberhátrányba kerültünk: a játékvezető Klementet állította ki második sárga lappal. A mérkőzés utolsó mozzanata egy ordító ziccer volt a kék mezesektől, de lövésük fölé szállt, így 0-0-ás eredménnyel zárult a találkozó.
Vélemény: Hát, ez nem az unalmas 0-0 volt. Mindkét csapat hajtott becsülettel, érződött, hogy számunkra a középmezőnyben maradás, míg a vendégek számára az esetleges 1. hely miatt óriási tétje volt a mérkőzésnek, arról nem is beszélve, hogy a nagymúltú Budai II. László Stadion csak még nagyobb motivációt adott a csapatoknak. Mindenesetre szerintem reális eredmény született, hiszen habár összességében a vendégeknek voltak nagyobb lehetőségei, azért a végefelé inkább nekünk volt rá esélyünk, hogy eldöntsük a 3 pont sorsát. Urbán István tegnapi teljesítményét külön kiemelném, hiszen a hárított büntető mellett rengeteg óriási védéssel tartotta meccsben a csapatot! Büszke vagyok mindenkire, egy bajnoki címért küzdő csapat ellen ez a teljesítmény és ez az eredmény igazán nagy dolog!
A Rákosmente FC együttesének sok sikert kívánunk a szezonra, kilátogató szurkolóinknak pedig köszönjük a mérkőzésen való részvételt és a rendezésben való segítséget!
BLSZ II. osztály
10. forduló
Testvériség-Újpalota SE II. - Rákosmente FC 0-0
2025. 10. 17.
19:45
Budai II. László Stadion
Játékvezető: Ilyés Máté Krisztián, Asszisztensek: Ujhelyi Norbert, Gerstmayer Péter
Testvériség-Újpalota SE II.: Urbán, Simkó (Ragó 68'), Hajdu (Pusztai 46'), Klement, Müller (Nagy 88'), Hanák, Dudás (Vu Quang Minh 46'), Molnár, Krajsovszky, Balog, Török
További cserék: Moszt
Vezetőedző: Csokonyai Árpád
Rákosmente FC: Nyirati, Ország, Olasz, Veress, Szigyártó (Bakancsos 67'), Ott, Kovács, Lovász, Sándor (Vattai 61'), Darázs, Mascsák
További cserék: Tóth, Dévai, Duhonyi, Kaplár-Fehér, Boros
Vezetőedző: Nagy Árpád
Sárga lap: Török (60'), Csokonyai Árpád (61'), Simkó (66'), Hanák (85'), ill. Lovász (74'), Kovács (93')
Piros lap: Klement (95')
A forduló többi eredménye:
Soroksár SC II. - TFSE II.-TENT Budapest 6-2
Airnergy FC - Baráti Bőrlabda FC 3-1
Pestszentimrei SK - Szent István SE 3-2
Budai FC - Kelen SC II. 2-3
Nimród SE - Mészöly FS 2-6
A Budatétény SE - II. Kerület UFC, illetve az Unione FC II. - MLTC találkozók ma délután kerülnek megrendezésre.
Ezzel a döntetlennel mieink a 10. helyre ugrottak, míg a Rákosmente FC együttese ezzel a döntetlennel vagy a 3., vagy a 4. helyen zárja a fordulót.
Felnőtt II. csapatunk legközelebb szerdán lép pályára: a BLSZ II. osztály 2025/26-os kiírásának 11. fordulójában a Soroksár SC II. együtteséhez látogatunk, a találkozó 19 órakor veszi majd kezdetét a Szamosi Mihály Sporttelepen.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hajrá, Tesi!